...Láttam amint felfigyelt a kávézóra. Kicsit teketóriázott, aztán bejött. Túlságosan is elegáns volt ahhoz hogy a  környéken lakjon. Fáradtnak látszott, egy kávét és egy süteményt kért. Az eladónő készségesen szolgálta ki, bár ő furcsán bámult rá vissza.

Mondjuk így utólag nem is csodálkozom. Inkább pultos lányra hasonlított az illető, nem egy cukrászra. Kiszolgálás közben a "pultoslány" éppen telefonált, úgy vette ki az édességet. Láttam ahogy a kosztümöt viselő hölgy erősen bámulta a kezét. Remegett. Talán azt várta hogy mikor ejti már le, nem tudom. Minden esetre volt valami lenéző/kárörvendő a tekintetében. Talán még fel is kacagott volna ha leejti. Háh! De nem így történt. A cukrász sikeresen kimentette a nyalánkságot hűtőjéből, minden malőr nélkül.

A legutolsó asztalnál foglalt helyet. Elegánsan ült le, ahogy egy igazi úrinőhöz illik. Még mindig nehezemre esik felfogni, egy ilyen mit keresett erre felé. Vörös kosztümöt viselt, fülében gyönyörű, milliókat érő ékszerek, szája, körme egyaránt pirosra festve. Bőre hibátlan,hófehér. Tökéletesen passzolt szettjéhez.
Aprókat kortyolt kávéjából, miközben felkockázta süteményét. Szemét szorosan italára szegezte, csak ritkán pillantott fel. Ilyenkor gyönyörű zafír szemei az ablakon át bámulták a hibátlan eget. Mélyen elgondolkodott. Valami fontos járhatott az eszében, mert ezt az elmélyült tekintetet tartotta egész kávézóban eltöltött ideje alatt. Lassan elfogyasztotta a keserédes nedűt valamint desszertjét. Óvatosan, minden hang nélkül felállt. Tányérját a pulthoz vitte, majd halkan megköszönte az ételt.

Még ekkor sem nézett körül. Szemeit lesütötte, nem nézett fel, szigorúan a követ bámulta míg ki nem ért az épületből. Nem tudom, tudta-e hogy nézem, vagy csak egyszerűen nem akart tudomást venni róla.
Cipőjének halk kopogását még sokáig fülemben hallottam.

Azonban azóta többet nem láttam...

«

»