dream with Flora

Félelem, Érzelem, Képtelen...

2011. október 25. | 10/25/2011 | 0Comment

Féltem. Hihetetlenül ijedős tudok lenni. Ma is az voltam. Csak hirtelen lekanyarodtunk és mire felnéztem nem ismertem a környezetet. Az emberek is annyira mások voltak. Nem éreztem azt a hangulatot, amit már olyannyira megszoktam. Idegen voltam. Idegenek voltak.
Érthető módon ettől még inkább beparáztam...Mi lesz ha...?? És még mielőtt még inkább belebonyolódtam volna lehetetlen feltételezéseimbe, rájöttem csak szemléletemen kellene változtatni. Nem lesz semmi. Vagy ha mégis, akkor felfogom úgy mintha elköltöznék. Akkor is új, "idegen" lesz minden. Ezúttal is legfeljebb tapasztalatot szerzek.

Azonban tényleg nem történt semmi. Amit most már nagyon bánok...

***

És értettem. Felfogtam. Megérdemlem. Tudom, hogy ő is pont ezért hagyott el. Mert egy utolsó bunkó voltam. És ezt most a legkeserűbben értem. Hányi tudnék magamtól. Nem szeretek, sőt utálok ilyeneken filozofálni,de kötelet kellene a nyakam köré kötni. Vagy lehet hogy már meg is kötöttem?

Név: Flóra

Kor:16 év

Vallás: Római katolikus

Vallásos neveltetésben részesültem, egészen kicsi koromtól. Hiszek Istenben, hiszem hogy Ő rendezi a sorsunkat. Tudom azt is tőle kaptam. És azt is hogy miért.

Viszont azt is tudom,hogy Téged végképp nem akarlak elveszíteni. Abba belebolondulnék. Bár...

Undorító tulajdonságaim egyike: mindenkit kivétel nélkül elüldözök magamtól. Ez önmagában nem is lenne rossz, csak az a borzalmas, hogy mire "elkergetném" őket, addigra egytől-egyig a szívemhez nőnek. Talán helyesebb lenne ha senkit nem engednék közel magamhoz?

***

Hajszín: szőkésbarna

Szemszín: kék

Hobbi: sütnifőznikotyvasztani, barátokkal lógni

Naiv vagyok. Hihetetlenül. Végtelenül. Kimondhatatlanul. Iszonyatosan szégyenlem magam miatta. Sosem hittem hogy a világ ennyire kegyetlen. Vagy csak velem az? Annyi (látszólag) rendes emberrel ismerkedtem meg, akik (látszólag) annyira kedvesek voltak velem. Látszólag. És hogy mi az igazság? Egyik álságosabb mint a másik. Vagy inkább mondjam azt, egyik utálatosabb mint a másik?

Leírhatatlanul nagy pofára esés mindaz amit éreztem. Szörnyű látni hogy lassan már a legjobb barátodnak (érted?! A LEGjobbnak! Akiért -elméletileg- még az életedet is kockára tennéd...) is a képébe hazudsz. Teszed ezt szemrebbenés nélkül. Utálatos. Egyszerűen gyűlölni tudnám az ilyen embereket...

Miért kell mindenkiben/mindenben a rosszat keresni? Miért nem lehet egy kicsit is megértőbbnek lenni? Miért mindig a másik a hibás? Miért nem tudod elfogadni?

Tényleg ilyen lenne a világ? Vagy talán más időben, egy másik helyen kellene "próbálkoznom"?

Annyi biztos,hogy ezt nem fogom a végtelenségig tűrni.