"...Belegabalyodni a hazugságokba..."

Életem legnagyobb hibáját követem el. De annyira, hogy fogalmam sincs, már mit csinálok. De főképp azt nem tudom miért.

Én fogok a leginkább belegabalyodni a fonalakba. Nem. Legyen inkább damil. Az még vág is. Saját magamat vagdosom, összevissza. Darabokra, parányi kis cafatokra aprítom magam, míg teljesen a felismerhetetlenségig torzulok.

"Mazochistic? No, just a fool."

Bolond vagyok, mert ha tudom, akkor miért...? Mert nem bírok leállni. Ha elkezded, képtelen vagy abbahagyni. És ez most nekem se megy. Már túl sokat mondtam, ahhoz, hogy kockázat nélkül megfordítsam. 

"...Van még ott remény..."

És bár lehet túl sokat mondtam, de a helyzet még mindig nem végleges. Változtathatok. Ráadásul a javamra. Ezentúl nem szabad hagynom hogy befolyásoljanak. Van saját énem, én is tudok egyedi lenni. Csak már olyan rég jött elő belőlem, hogy teljesen elfeledkeztem róla. 

Másolat. Röviden ennek éreztem/érzem magam. Mintha sok emberből összegyúrtak volna valakit, aki képtelen egy nyamvadt sajátos vonást felmutatni. 

"Sajnálom."

...hogy nem voltam őszinte. De néha már tudtomon kívül cselekedtem. Azonban örülök. Legalább ráébredtem, nem fognak, nem utálhatnak ezek utáni cselekedeteimért.

Egyet kérlek fogadj meg: Ússz! Küzdj az árral szemben! Ne hagyd hogy elsodorjon...!